MÁSODIK
FEJEZET
Fordította:
Aemitt
Nat Thompson őrmester
leugrott a Chinookról[1]
és kitörölte a sivatagi port a szeméből.Fáradt volt, és a csapatára pillantva
úgy tűnt, hogy ez az érzés teljesen kölcsönös. A legutóbbi küldetésük brutális
volt, ami helikopterben való szűkös repüléssel végződött, és most már nagyon
vágyott egy forró zuhanyra és néhány óra tisztességes alvásra.
– Hé, Nat... ezt
kapd ki, haver.
Nat visszafordult, és
elkapta a bergen hátizsákot, amit Wedge dobott le a rámpára. – A kurva
életbe. Mi van benne?
Wedge elvigyorodott. – Semmi
olyan, ami a B osztagnak ne hiányozna.
Nat nem akarta
tudni.A tudás azt jelentette, hogy szarni rá, és szarni rá azt jelentette, hogy
bűnös, amikor a B osztag bosszút akart állni.
Visszadobta a hátizsákot. – Csak intézd el valahogy jobban, mint
legutóbb. Nem akarom, hogy azok a bunkók
megint átkutassák a felszerelésünket. És
ne felejtsd el iktatni a jelentést, világos?
– Értettem,
főnök.
WedgeMarckal, a
csapat orvosával a nyomában távozott,hogy átadja Nat jelentését a legutóbbi
akciójukról, és elrejtse a zsákmányt, valószínűleg mielőtt lefeküdnének egy
forró kávéval és a BBC World Service társaságában. Nat nézte, ahogy elmennek,
majd megrázta a fejét, amikor a csapat többi tagja is eltűnt.A légi személyzet
eltűnt, és nem telt el sok idő, mire egyedül találta magát, és befejezte a
készletleltárt, ami technikailag Wedge feladata volt.
– Túl kedves vagy, Nat. Hagyd
őket, hadd tegyék a dolgukat. Nincs értelme, hogy te kimerülj, míg ők a
tábortűz körül hancúroznak...
Nat elhallgattatta a
hangot, mielőtt a hatalmába kerítette volna.
Pogo volt a legjobb barátja, és nagyon hiányzott neki, de ma este nem
volt szüksége a szellemek társaságára. Baszd meg ezt a szart!
– Nat?
– Igen? – Nat
átpillantott a válla fölött. – Mi a helyzet, Dib? Szükséged van rám?
– Nem
különösebben, haver. De az odafentiek látni akarnak téged. Azt mondták,
küldjelek be.
Nat elfojtott egy
sóhajt.Alig egy órája állt a földön, és a vezetőség máris látni akarta? Ez nem
sok jót ígért a legénységének a pihenésre, amire oly nagy szüksége volt. – Máris
megyek.
Felhagyott a
leltározással. A bázison belül megpillantotta azt a kezdetleges tábort, amelyet
a fiúk egy láda Minimi[2]
lövedék körül állítottak fel.Ahogy elnézte, mindannyian mélyen aludtak, de
látta, hogy hagytak neki helyet és ételt a csajkájában. A gyomra korgott,
emlékeztetve őt, hogy már tizenkét órája volt, hogy elkapta a reggelijét egy
elárasztott árokban, de a vacsorának várnia kellett.
– ’Estét, Nat – üdvözölte
Natet a hadműveleti parancsnok, amikor utóbbit az irodájában találta. – Olvastam a jelentést. Sikeresnek
tűnik. Van még valami jelentenivalója?
Nat megvonta a
vállát.A Bagdadba való be– és kijutás, hogy felszámoljon egy szunnita
sejtet, amely a városban pusztítást végzett, eseménydúsnak bizonyult, de a
jelentése alapos volt, és a Törökországba tartó, döcögős Chinook-járaton
készült el. – Azt hiszem, mindent leírtam. De a felszerelésünk fogytán
van, uram. Csak három mellényünk van.
A hadtestparancsnok
hümmögött és jegyzetelt,de Nat tudta, hogy panasza süket fülekre talált. A
felszereléshiány az iraki hadműveletek kezdete óta megszokott tény volt, amivel
megtanultak együtt élni. Kit érdekelt, hogy a közelmúlt történelmének
legnagyobb terrorista felkelésével álltak szemben, testpáncél nélkül, a
sivatagi hőségben elolvadó bakancsokkal és olyan puskákkal, amelyek minden második
tölténynél elakadtak? Úgy tűnik, senkit. – Nem a dzsihádisták fognak megölni minket, Nat. Hanem az átkozott zsugoriak.
Nat ezt Pogóra
hagyta.
– Különben is...
– A hadtestparancsnokeltolt néhány papírt. – Van egy feladatom
számodra.
– Máris?
– Igen. Tudom,
hogy csak most jöttél vissza, de ez egy kicsit más. Foglalj helyet.
Nat leült, és
elfogadta a feléje tolt kávét.Volt egy olyan érzése, hogy valami kibaszottul
nevetséges dolgot fog hallani, és mire a hadtestparancsnok befejezte, már alig
hitte el, amit hallott. – Azt kéri tőlünk,
hogy egy újságírót vigyünk ki a terepre?
– Igen. – A
hadtestparancsnok rendületlenül nézett rá. – Azért mész Bászrába, hogy
segíts a biztonsági helyzet koordinálásában. Meg kell szorongatnunk az ottani
lázadókat, és azt akarom, hogy ezt a fickót is vidd magaddal. Mutasd meg neki,
mit csinálunk, amikor nem vagyunk nyakig a szarban; segélycsomagok, iskolák.Adj
neki egy kis gyenge szart a rovatához.
– Gyenge szart,
uram? Hogy illik ez bele a lázadók üldözésébe?
– Ahogy hallom, előbb
meg kell találni a rohadt lázadókat. – A hadtestparancsnok felállt, és
megkocogtatta az irodája falára tűzött nagy térképet.
– Jobb képet
kapsz majd,ha kapcsolatba lépsz az őrnaggyal a helyszínen, de szerintem nem
lesz könnyű dolgod, hogy lenyomozd ezeket a rohadékokat. Addig is, mutasd meg
ennek a firkásznak, hogyan irányítod a segélyátadást.Hogyan vegyülsz el a
helybéliek között, és hogyan teszel meg mindent, hogy ne öld meg őket. Bármit.
Kurvára nem érdekel. Csak add meg neki, amiért jött, és szabadulj meg tőle.
– Nagyszerű. – Komolyan?
Kibaszott bulvársajtó?
A hadtestparancsnok
felsóhajtott. – Figyelj, Nat, tudom, hogy ez baromság, de a Védelmi
Minisztérium azért engedte be,mert a börtönben a seggfejek olyan kibaszott nagy
zűrzavart csináltak, szóval nekünk kell lépnünk. Csak viselkedjetek jól pár
hétig,amíg megismerkedik a hellyel, majd küldd haza valami olyasmivel, amiről
írhat. Utána visszatérhetsz az ügyhöz.
Vissza az ügyhöz.
Rendben.Agya zakatolt, és Nat távozott a hadtestparancsnoktól, a vacsora és az
alvás minden gondolatát elfelejtve.Már Bagdad előtt is sejtette, hogy végül
úgyis megpróbálják majd rendbe tenni a káosz olvasztótégelyévé vált Bászrát, de
egy civillel a hátuk mögött? Egy újságíró civillel?Csupa bézs nadrágos és
jó szándékú átkozott tudatlanság?
Baszd meg ezt a
szart.
Nat hajnalra hagyta,
hogy megkeresse a szerencsétlent.Úgy gondolta, hogy valahol a sarokban alva
találja majd, egy diktafont szorongatva, és a stréber szemüveggel az arcára
ragasztva. Ezért meglepődött, amikor Dib egy magányos alakhoz irányította, aki
a kerítés körül kocogott.
Legalább formában van. Szüksége is lesz
rá.Natnek nem sok kapcsolata volt a
haditudósítók seregével, akik elárasztották Irakot, amikor a háború
elkezdődött,de az a néhány, amit nem sikerült kikerülnie, kevés reményt hagyott
benne, hogy ez a fickó képes lesz lépést tartani a legénységével.
Nat az edzőpályánál
várta, hogy a szerencsétlen befejezze a körét.A munkájához tartozott, hogy
alaposan megvizsgálja az idegeneket, ezért rágyújtott egy cigarettára, és
tanulmányozta a férfit. Távolról, erős vállával, napbarnított bőrével és egy
hetes sötét borostával az arcán nem sokban különbözött a bázison lévő többi
fickótól.Ahogy Nat közelebb ért, megpillantotta a rövidre nyírt barna hajat és az
éles, sötét szemeket... a sötét szemeket,amelyek eléggé megzavarták Natet
ahhoz, hogy odasétáljon a firkászhoz, mielőtt bármilyen reagálást kapott volna.
– Regan?
A férfi pislogott. – Jézusom.
Maga a harmadik ember, aki azóta, hogy idejöttem, hozzám lopakodik.
– Nem lopakodtam
oda magához – vágott vissza Nat. – Talán jobban kéne figyelnie.
– Ha maga
mondja. Egyáltalán ki maga?
– Nathan
Thompson. D osztag. Azért küldtek, hogy vigyázzak magára a következő néhány
hétben. Készen áll az eligazításra?
– Eligazításra? – A
férfi felvonta a szemöldökét. – Azt hittem, hogy a hadtestparancsnok
csinálja azt?
– Nem.
Elfoglalt.De igazából nem is baj, mert mivel én vagyok a felelős azért, hogy
életben tartsam, a szabályaim elsőbbséget élveznek.
– Rendben.
Egyébként Connor Regan vagyok, a Guardiantól.
– Tudom. – Nat megrázta Regan által
nyújtott kezet, bár a keresztnevét nem tudta. Connor. Igen, ez illett hozzá és
a csibészes félmosolyához. Kár, hogy a fickó egy szerencsétlen volt. Jól állt
volna neki egy Minimi és fegyverzsírral bekent erős alkarok...
– A pokolba, Natty. Ne bámulj már! Tudom, hogy úgy
táncolok, mint egy sztriptíztáncosnő, de tudod, otthon van a feleségem,
tudod...
Nat elfojtott egy
kuncogást,amitől fájt a mellkasa, és eszébe jutott a Pogónak adott válasza,
amit olyan régen morogva mondott, hogy alig tudott elképzelni, hol voltak
akkoriban. – A kibaszott álmaidban,
haver. Hagyd abba a kibaszott bohóckodást, és intézd el a dolgaidat. Különben
is, az egyetlen asszonyod az anyád.
– Nathan?
– Mi van?
Connor megint
elvigyorodott azzal az átkozott mosollyal. – Hol csináljuk azt? Itt kint?
Vagy van irodája?
– Egy iroda? – Ezúttal
Nat nem tudta palástolni a jókedvét. – Igen, oké. Hadd mutassam meg az
irodámat. És mellesleg...
– Igen?
– Nat, nem pedig
Nathan. Csak a nagyim hív így.
– Akkor
szólítson inkább Connornak. Regan a mostohaapámra emlékeztet.
A durva sértés
rosszul hangzott Reganbe burkolózva... Connor lágy manchesteri akcentusába.Nat
várta, hogy kifejtse a részleteket, magába szívta az új keménységet a sötét
tekintetéből, de Connor elnézett mellette a főhangár felé,ezért Nat elvezette a
lőszerraktár egy csendes sarkába.
– Szóval – mondta,amikor
Connor helyet foglalt egy ládán, amely annyi robbanóanyagot tartalmazott, hogy
az egész épületet a levegőbe repítette volna. – Nem tudom, mit mondtak
magának, mielőtt kiengedték ide,de ha az én csapatommal tart, akkor lesznek
szabályok.
– Szabályok?
– A kurva életbe
is, igen. Nem hagyom, hogy járőrözzön, és megölesse magát, vagy ami még
rosszabb, hogy az egyik emberemet elkapják.
Connor bólintott. – Az
„elkapják” azt jelenti, hogy megöljék, igaz?
– Igen. – Nat
megállt, ismét elterelte a figyelmét Connor mosolya. Szedd össze magad, faszfej. – Mindegy... mindent megteszünk,
hogy biztonságban legyen, de előtte tisztáznunk kell, hogy miről írhat a
rovatában.
– Még
Herefordban aláírtam egy nyilatkozatot. Semmi sem jut el a szerkesztőmhöz a
Védelmi Minisztérium engedélye nélkül.
– Igen, igen. – Nat
már hallotta korábban ezt a szarságot, csak azért, hogy egy bajtárs nevét és
fényképét a kibaszott Daily Mailben
lássa kinyomtatva. – Leszarom, hogy milyen baromságokkal etették meg
Herefordban. Használnia kell az eszét. Semmi név vagy leírás, még az a szar
sem, amit ártalmatlannak gondol. És semmi rohadt kamera, se videó, se más. Se
fotók, se hangrögzítők, semmi.
– Értettem – felelte
Connor. – A katona, B katona, én pedig mindent gyorsírással, tollal és
papíron írok le.
– Ceruzával,
haver. Nem fogynak ki, és mindkét végét ki lehet hegyezni.
Connor a homlokát
ráncolta.A homlokán megjelenő ráncok miatt idősebbnek tűnt, és Nat azon
tűnődött, vajon hány éves is lehet valójában. Nem nézett ki sokkal többnek
harmincnál, de olyan arca volt, amely valószínűleg ugyanolyan volt, mióta
betöltötte a huszonötödik életévét, és az is marad, amíg el nem éri az ötvenet.
Connor megköszörülte
a torkát. – Még valami?
Nat elgondolkodott
egy pillanatig. – Igen, baszki a gyorsírást. Nem tudom elolvasni azt a
szart, és semmi sem távozik innen az én beleegyezésem nélkül.
– Vétójog.
Megvan. – Connor megdörzsölte az arcát.– Gondolom, majd kitalálunk valamit.
Tudtam, hogy lesz egy csomó dolog, amiről nem írhatok, még mielőtt megtudtam
volna, hogy egy SAS-csapatot fogok követni.
– És itt az első
lecke – mondta Nat. – Itt nincs SAS, különösen a terepen.
– De maga mégis
a SAS-hoz tartozik, ugye?
– Az vagyok?
Connor igyekezett egy
pillanatig farkasszemet nézni Nattel, majd megvonta a vállát. – Értettem.
Mi a helyzet a terepen való részvétellel?A herefordi hadtestparancsnok azt
mondta, hogy attól függ, ki a parancsnok a helyszínen. Gondolom, ez maga.
– Majd így lesz,
amikor kint leszünk. Mennyire van
formában?
– Eléggé – mondta
Connor. – Maratont futok.
Nat vigyorgott. – Teljes
felszerelésben a sivatagi nap alatt? Ha már velünk jön, akár hasznossá is
teheti magát, és vihetne magával némi felszerelést.
Connor vigyorogva
válaszolt Nat vigyorára. – Azt hiszem, ez sikerülni fog.Tavaly télen
válogatáson vettem részt a katonai tartalékosokkal. Lefagyott a tököm a
hegyekben. Ugrottam ki egy repülőgépből, meg a többi.
– A tartalékosok
nem olyanok, mint mi – vágott vissza Nat, bár az igazság az, hogy az ezred
polgári egységének kiválasztási folyamata minden ember számára kemény volt.
– Mint mi? Azt hittem,
itt nincs ilyen. Nincs ma elemében, elszólta magát.
Valahogy az, ahogy
Connorkimondta a nevét, Nat bőre lángra lobbant, bár nem igazán tudta
eldönteni, hogy tetszik-e neki vagy sem.Megborzongott. Biztos a generátor miatt. – Ha maga mondja. Mindenesetre, amíg
futó lábakon állsz, menjünk vissza, és nézzük meg, mire vagy igazán képes.Ne
vegye sértésnek, de nem hiszek a maga nyavalyás szavának.
Ha Connor meg is
sértődött, nem mutatta ki.Könnyed kecsességgel lecsúszott a robbanószeres
ládáról, és Natet magára hagyta, hogy a közelgő küldetés és Connor Regan
tökéletes formájú vádlijainak mámorító keverékén töprengjen.
HARMADIK
FEJEZET
Fordította:
Aemitt
Connor visszabicegett
a priccséhez.Szavaihoz híven Nat Thompson próbára tette őt. – Nem vagy jó nekünk, ha nem tudsz lépést
tartani...– Connor levette magáról az izzadt Ramones-pólóját. Nat
enyhén cockney akcentusa rekedtes, nyers élt adott a hangjának, amit Connor még
izgalmasabbnak tartott, mint a lehetőséget a csapattal, a Charlie 3-mal, akiket
most kellett volna megismerjen.
Nem mintha ez
látszott volna rajta. Kicsi az esélye. Túlságosan el volt foglalva azzal, hogy
ne essen a seggére, amikor a hátára szíjazott, teljesen megrakott bergen
hátizsákkal a hátán végigszáguldott az edzőpályán. Mert kiderült, hogy a
tartalékosok kiképzése nem igazán
készítette fel arra, hogy lépést tartson Nat Thompsonnal. Jézusom, az a
felszerelés egy tonnát nyomott. A csomag olyan nehéz volt, hogy Connor azt
hitte, Nat csak viccel.
Ő azonban kételkedett
ebben.Nat nem tűnt annak a típusnak. Connor két órát töltött vele, és egy kezén
meg tudta számolni a ritka félmosolyait. Talán a krónikus pókerarc egy SAS
dolog volt. James sokkal kevesebbet mosolygott élete utolsó éveiben.
Connor összeszedte a
tisztálkodási felszerelését, és felkereste a zuhanyzóblokkot. Ott leöblítette
magáról a reggeli izzadtságot és koszt, és elgondolkodott új környezetén. A
légibázis magas kerítéseivel és haszonelvű egy kicsit börtönnek tűnt számára.
Talán mások is így érezték, amikor hosszú bevetéseken voltak.
Ezért tűnt Nat olyan
humortalannak, fordult meg Connor fejében. Az volt a benyomása, hogy Nat már
egy ideje nem volt otthon. Talánhiányzott
neki a felesége... vagy abarátnője. Connor nem látott gyűrűt, de nem is
töltött sok időt Nat kezének nézegetésével.Hogyan is tehette volna, amikor a
fickó mellette kocogott egy szűk pólóban, ami a karcsú, szálkás izmok körül feszült, és
éppen a megfelelő mennyiségű izzadságtól volt átitatva?
Connor elfojtotta a
gondolatot, mielőtt az elhatalmasodhatott volna rajta.Nat Thompson rohadtul
gyönyörű volt – szőke haj, acélkék szemek, borostás áll, de Connor nem
azért volt itt, hogy lecsekkolja a felhozatalt, és el tudta képzelni a
következményeket, ha az első napon merevedéssel rajtakapják a zuhanyzóban.
James fütyült Connor szexualitására, de mesélt rémtörténeteket arról, hogy mi
történt a fiatal meleg osztagtársakkal, olyan történeteket, amitől Connor
golyói visszahúzódtak, mint a rémült nyulak.
Befejezte a
mosakodást, felöltözött a tartalék ruhájába, és visszament oda, ahol Natet
hagyta. De Nat nem volt sehol, így Connor beérte azzal, hogy leült egy csapat
brit srác mellé, és mindent megtett, hogy hallgatózzon anélkül, hogy lebukna.
Harminc perc telt el,
amikor egy fanyar kuncogástól majd kiugrott a bőréből.
– Azt hiszed,
nem tudják, hogy figyeled őket?
Connor megfordult, és
Natet találta maga mögöttfáradtan vigyorogva, amitől idősebbnek tűnt. – Nem figyelem őket.
– Baromság – mondta
Nat. – És tudod, honnan tudom, hogy tudják? Mert egész idő alatt, amióta
itt állok, nem említették, hogy kiraboltak valakit, pedig Wedge mindig csak
erről beszél, amikor ezen a hülye, rohadt bázison ragadunk.
– Wedge?
– Bizony,
gyerünk. Akár meg is ismerkedhetsz a
seggfejekkel, akik majd vigyáznak rád.
Nat ellépett, mielőtt
Connor válaszolni tudott volna,és közelebb ment a csoporthoz, akik addig a
pillanatig az otthoni futballbajnokságokról beszélgettek.
– Wedge és Bobs – Nat
rámutatott két szakállas férfira, akik inkább tűntek favágóknak, mint
katonáknak. – Ezek az elvetemültek pedig Chris és Marc. Marc a
csapatorvos,ha szifiliszt vagy valami szarságot kapnál, Chris pedig a
pikkelyes. A másik kettő csak egyszerű bokorugró, azaz gyalogos katona.
Pikkelyes.Ha Connor jól emlékezett a Bravo Two
Zero szójegyzékére, ez azt jelentette, hogy Chris volt a kommunikációs felelős:
a rádióért és a kódokért. Ezt Marc szerepével együtt elraktározta, hogy később
feljegyezze a jegyzetfüzetébe. – Bokorugró, mi? – rázta meg Wedge felé
nyújtott kezét. – Nem gondoltam volna, hogy itt kint van helye ilyesminek.
– Nincs – mondta
Wedge. – Nat csak egy pöcs.Én vagyok a helyettese, Bobs pedig vigyáz a
fegyvereinkre. Ha szükséged van C-4-re, ő az embered. A nadrágjában tartja.
Bobs megforgatta a
szemét. – Ne hallgass arra a
puncira. Wedge a navigátorunk, ami nem jó dolog, mert legutóbb, amikor tálib
utánpótlási útvonalat kerestünk, a rohadt Asdánál kötöttünk ki.
A csapat nevetett, és
Connor velük együtt nevetett. – Szóval maga is szolgált Afganisztánban?
– Igen, egy
rövid ideig – mondta Wedge. – Bezártam egy csomó ópiumültetvényt, és
néhányszor keményen küzdöttem kevés sikerrel a hegyekben. Gondolom, ha ennek a szarságnak vége lesz,
megint ott kötünk ki.
– Tényleg? Miért? – Connor magán érezte Nat
tekintetét, de nem mert felé nézni. Magába szívott minden egyes szabályt, amit
Nat felállított, de arról nem esett szó, hogy mit kérdezhet, és mit nem
kérdezhet a helyszínen lévő fickóktól.
– Van értelme – mondta
Wedge. – A jenkik nem akarnak maradni, és a tálibok sokkal erősebbek, mint
ahogy azt a felsőbbrendűek gondolják. Évekbe fog telni, mire mindet kiűzzük, ha
a politikusok nem unják meg előbb.
Ezt az elméletet
Connor már sokszor hallotta, még azelőtt, hogy a művészeti újságírói fókuszát
felváltotta. Szerette volna megkérni Wedge-et, hogy fejtse ki bővebben, de félretolta
a kíváncsiságát. Ez nem Afganisztán volt. – Biztosan frusztráló lehet
többet tudni, mint azok, akik a szálakat mozgatják. Eleged van már belőle?
– Természetesen
igen – mondta Wedge. – Bár nem sok jót tesz nekünk. Nem a mi dolgunk
gondolkodni. Mi csak elvégezzük a dolgunkat.
– Szolgáltál
Moszulban?
Connor az egész
társasághoz szólt,de egy olyan rövid szünet után, amelyben Connor szinte biztos
volt benne, hogy csak képzelődött, Chris válaszolt. – Köztünk szólva, már
mindenhol jártunk, de mindig van egy új hely, ahol szétlőhetik a fejedet.
Connor ezúttal nem
tudta nem észrevenni a feszült csendet, de talán a válasz hiánya is jó volt
éppúgy. Nem azért jött ide, hogy szó
szerint végigjárja James nyomát, ugye? – Ööö, és mennyi időt szoktatok az
ilyen bázisokon tölteni, mielőtt visszamentek a terepre?
– Attól függ – mondta
Bobs. – Lehetnek órák, napok vagy hetek, mielőtt újra parancsot kapunk.
Bár nem hiszem, hogy ezúttal sokáig tartana. Nat idegesnek tűnik, ami sohasem
jó jel.
Nat dühösen nézett. – Nem
vagyok ideges.
– Kurvára az
vagy. – Bobs olyan arcot vágott, hogy a többiek felnevettek. – Tegnap
este nem feküdtél le.
Nat nekirontott, és
addig szorította a fejét, amíg Bobs elvörösödött, és kegyelemért könyörgött.
– Látod, mire
gondolok? – mondta Bobs, amikor már levegőhöz jutott.
– A köcsög
mindig ingerült, ha valamit rejteget. Ne helyezd magad itt túlságosan
kényelembe, haver. Mielőtt észbe kapnál,
már úton is leszünk.
Bobs jóslata igaznak
bizonyult.Egy viszonylag lustán eltöltött nap után, amikor megfigyelte, ahogy a
csapat széttépi egymást, és ellátmányt lopnak a sokkal jobban felszerelt
amerikaiaktól, Connor végignézte, ahogy Natet és Wedge-et elhívják. Három
órával később tértek vissza a hírrel, hogy a csapatnak parancsot adtak, hogy
egy előrehozott műveleti bázisra, FOB[3]-ra
költözzenek Kuvaitba, ahogy Dibs megjósolta, és az idegesség egyre erősödő
lüktetése ellenére Connor alig várta.
– A helikopter
négykor indul – mondta Nat szűkszavúan. – Pakolj össze, és állj
készen három órára.
Connor szaván fogta
Natet.Felkereste az ellátmányboltot egy csomag étkészletért, majd elkísérte
Wedge-et, Bobsot és Christ az étkezősátorba egy korai vacsorához. Beszélgetés
ritkán folyt, miközben elfogyasztották az alapételnek számító kolbászt és
babot. A többiek elmerülni látszottak a gondolataikban, valószínűleg arra a
műveletre készültek, ami előttük állt, így Connor hagyta őket, és mentálisan
feljegyezte az első benyomását a dinamikájukról.
A szókimondó és durva
Wedge volt a csapat bohóca.Connor azon tűnődött, vajon az ő harciassága
ütközik-e valaha is Nat csendes, durva vezetői stílusával. Nem tudta megállni,
hogy ne kedvelje őt. A viccei brutálisak és a kegyetlenség határát súrolták, de
Connor az elmúlt hónapokban elég időt töltött katonákkal ahhoz, hogy tudja,
voltak pillanatok, amikor az ilyen sötét humor volt az egyetlen dolog, ami
életben tartotta a csapatot.Bizonyos értelemben, vagyis jobban, mint azt be
akarta volna vallani, Connor féltékeny volt a nyilvánvaló kötelékükre. Soha
senkivel nem osztozott ilyen közelségben, még Jamesszel sem. Különösen nem
Jamesszel, ha őszinte volt.
Connor szívét
sajnálat járta át.
Koncentrálj.
Figyelmét Bobs felé
fordította, aki sokkal nyugodtabbnak tűnt, mint Wedge,elégedett volt azzal,
hogy másoknak átengedte a villogást, de könnyed vigyora nem fedte el éles
tekintetét, és Connornak az volt az érzése, hogy olyan ember, aki semmit sem
hagy ki.
Christ nehezebb volt
megfejteni. Keveset beszélt, és az
étkezés nagy részét azzal töltötte, hogy magában dúdolt és a semmibe bámult.
Connor tett néhány kísérletet, hogy szóba álljon vele, de eredménytelenül. Úgy
tűnt, Chrisnek az volt a sorsa, hogy rejtély maradjon, legalábbis egyelőre.
Vacsora utánConnor
összeszedte a felszerelését a barakkból, és követte Wedge-et és a fiúkat a
rögtönzött táborukba. Addigra Marc is csatlakozott hozzájuk.
– Minden
rendben? – kérdezte Wedge.
Marc bólintott. – Készen
állunk.
Connor várta, hogy
bármelyikük is bővebben beszéljen. Nem tették, ezért Wedge mellett kibontotta a
hálózsákját, és letelepedett a többiek mellé. – Tudjátok már, hová
megyünk? Nat azt mondta, hogy nem sokáig leszünk a kuvaiti FOB-on.
– Valószínűleg
egy napig. – Bobs figyelmét a teáskannán tartotta, amelyet egy kempingfőző
fölött melegített. – Legyen időnk felkészülni és feltölteni a
felszerelésünket. Ezúttal egy darabig a földön leszünk. Bászra egy rohadt nagy
káosz.
– Bászra? – Connort
megkönnyebbüléssel vegyes csalódottság járta át, hogy nem észak felé, Moszulba
tartanak. – Jártál már ott
korábban?
– Nem. –
Bobs teafiltereket és cukrot dobott a kannába. – Ezért van Nat a kémekkel
összezárva. Úgymond, hogy megismerje a terepet.
– Kémek? Az a
hírszerzés, ugye?
Wedge felhorkant. – Lenyeltél
egy kibaszott szótárat, mielőtt kijöttél ide?
– Ööö, talán. – Connor
nem szívesen vallotta be, hány katonai könyvet nyálazott át, mielőtt az előző
évben jelentkezett a tartalékos egységhez a herefordi kiképzésre. Vagy, hogy
még akkor is gyakran zavarba ejtette a laktanyában röpködő durva szleng. – Szükségem
lesz tolmácsra?
– Nem,
boldogulni fogsz. Azért talán felfrissíthetnéd az arab nyelvtudásodat. – Bobs
forró, édes teát osztogatott. – Nat szerez egy skót közlegényt, hogy
őrizze a seggedet, és azok szart se tudnak.
– Valójában
folyékonyan beszélek arabul – mondta Connor. – Kilencéves koromig
Dubajban éltem.
– Igen? – Wedge
felemelte a fejét az ütött-kopott sivatagi csizmáról, amelyet párnának
használt. – Valamelyik puccos nemzetközi suliba jártál?
– Egy
kicsit. Nem sok hasznomra vált, amikor
egy salfordi iskolában kötöttem ki.
Wedge
felkacagott. – Igen, de akkor is
szerencsés vagy, hogy nem lett belőled egy igazi köcsög.
Connor
megkönnyebbülten fogadta a közös vihogást, hogy még nem tartják őt egy
idiótának. Hátradőlt a kemény padlón, és igyekezett nem észrevenni az ízületeit
őrlő betont vagy a gyűrődést, amit a feltekert melegítőfelső-párna okozott a
nyakán.
Nem sokkal később egy
árnyék árnyékolta be a látóterét. Nat. Connor vigyorgott a csontjaiban érzett
bizsergés ellenére. – Oké?
Nat
egy csomagot ejtett Wedge mellkasára. – Az lesz, amikor biztonságosan
leszállok a terepre. Wedge, rendezd el azt a szart, mielőtt elmegyünk, jó?
És
ezzel ismét eltűnt.Connor Wedge-re nézett, aki alig nyitotta ki a szemét. – Hol
alszik Nat?
Wedge
megvonta a vállát, és felhúzta magát. – Néha
furcsa egy fickó. Szereti a saját terét, ha megkapja. Ne aggódj. Rengeteget
fogsz látni a csinos pofijából, amikor rátérünk az ügyre. Connor nem számított
arra, hogy a következő hetekben sokat fogja hallani a „csinos” szót. ezért
vigyorogva nézte, ahogy Wedge eltűnik a légibázis nyüzsgésében, és megpróbálta
a "csinos" szót Natre alkalmazni.
Nem. Nem működött.Nat tekintete túl kemény volt, vigyora túl
cinikus. Connor nyugtalan álomba merült,
biztos volt benne, hogy Nat Thompson olyan ember, aki már túl sokat látott,és
jó esély volt rá, hogy még sok mindent fog.
Annak ellenére, hogy
biztos volt benne, hogy egész éjjel ébren lesz, Connor mélyen aludtés háromkor
arra ébredtem, hogy Bobs rugdossa a lábát.
– Ébredj, haver!
Ideje cselekedni.
Connor
feltápászkodott, és észrevette, hogy Wedge visszatért.
– Reggelt – köszönt
Marc.
Connor bólintott. –
’Reggelt. Hol van Nat?
– A
hadtestparancsnokkal – mondta Marc. – Megvan minden, amire szükséged
van?
– Öö, azt
hiszem, igen. – Connor a hadsereghez tartozó táskára mutatott, amit
Herefordban vásárolt.
– Fogadok, hogy
gumik nincsenek nálad, ugye? – Wedge átdobott egy dobozt a vállán.
Connor elkapta.
Kinyitotta a száját. Becsukta. – Óvszer?
– Aha. Átviszlek
a sötét oldalra, haver. Nem mondta Nat?
Wedge arckifejezése
teljesen komoly volt. Connor nyelt egyet. Bassza meg! Ezek a fickók annyira
éleslátóak voltak, hogy máris rájöttek?
Marc közéjük lépett,
és megütötte Wedge karját. – Ne törődj vele. Néhányan közülünk vészhelyzet
esetére vízkészletet hordanak maguknál. Ezek síkosító nélküliek, és akár egy
liter is belefér, ha elveszítjük a kulacsunkat. Nem hiszem, hogy szükséged lesz rájuk, de nem árt
felkészülni.Különben is, az igazi sztorit akarod, igaz? Írd meg, amit látsz?
Connor nem tudott
ezzel vitatkozni, bár kissé ellentmondásosnak tűnt. Nat szabálylistájával.
Zsebre vágta a gumikat, és vállára vette a táskáját.– Értettem. Mindenki készen áll?
– Úgy néz ki. – Marc
körbepillantott. – Wedge, jól vagy? Bobs? Chris?
A többiek morgolódva
összeszedték a holmijukat,és felhajtás nélkül hagyták el a rögtönzött
szállásukat.
A Chinook odakint
várta őket,Connornak elállt a lélegzete a látványtól. James gyakran beszélt úgy
az óriás helikopterekről, mintha azok nem különböztek volna a buszoktól, de
Connor látta, hogy ez a gép erősen fel volt fegyverezve.A kora reggeli
homályban szörnyűnek tűnt, és bármennyire is próbálta, nem tudta elképzelni, ahogy
James géppisztollyal a kezében, golyókkal és gránátokkal nehezítve kúszik fel a
rámpán. Ez nem illett ahhoz a férfihoz,
aki semmit sem szeretett jobban, mint a kertben hemperegni a család kutyájával,
vagy hétköznap délutánonként a Visszaszámálás
című műsor előtt elaludni a kanapén. Chris felszállt a Chinookra, Connor pedig
megpróbálta elképzelni Jamest a helyében.
Nem tudta megtenni.
– Regan! Siess
már, baszd meg! – Connor újra összpontosított, a csapat már a repülőgépen
volt. Mély levegőt vett, és felkocogott a rámpán. Wedge behúzta őt a
fedélzetre. – Ne mondd, hogy egy kibaszott piszmogó vagy! Nincs időnk erre
a szarságra. Vonszold a segged abba a sarokba.
– Sajnálom. – Connor
a helyére mászott, és megpróbálta magát a lehető legkevésbé feltűnővé tenni.
Úgy gondolta, hogy bőven lesz hely, de a hely nagy részét a felszerelés
foglalta el, így a csapatnak a dobozok között kellett guggolnia. – Hol van Nat?
Marc odadobott
Connornak egy pár fülvédőt. – Jövök.
Elég tisztességes.Connor felcsúsztatta a fejhallgatót,
és figyelte az erősítőt. Napoknak tűnt, mióta utoljára látta Natet, pedig csak
órák kérdése volt. . . órák, amikor mindenki más evett és aludt. Connor azon
tűnődött, vajon Nat talált-e időt a pihenésre, aztán azon, hogy miért tűnt ez
olyan fontosnak. Miért töltött ki Nat minden olyan gondolatát, amit nem James
foglalt le.
Mozgás ragadta meg a
figyelmét.Wedge átlépett Chris fölött, és leugrott a rámpán. Bobs volt a legközelebb,
ezért Connor megkocogtatta a vállát. – Hová megy?
– A franc tudja.
A faszfej mindig kurvára elkésik.
– És ő mondta
rám, hogy totojázom?
– Gyors, amikor
kell. – Bobs egy nagy láda fölé hajolt, és megfogta valakinek a kezét,
hogy felsegítse a fedélzetre. – Nyugi, haver.
Nat megjelent a rámpa
tetején. Körülnézett, láthatóan fejeket
számolt. – Hol van Wedge?
Bobs megvonta a
vállát. – Biztos elfelejtett valamit.
– A kurva
életbe. – Nat találkozott Connor tekintetével, mielőtt megfordult és
eltűnt.A szemkontaktus túl rövid volt ahhoz, hogy Connor sokat kiolvashasson
belőle, de még a Chinook hasának sötétjében sem lehetett letagadni az
árnyékokat, amelyek Nat jóképű vonásait elcsúfította.
Fáradt. Connor gyomra kényelmetlenül
felfordult. A légijármű motorjának rezgését okolta, ahogy az életre kelt, de
ahogy Nat visszaszállt a helikopterbe egy vigyorgó Wedge-dzsel a hátán, nem
tudta elhallgattatni a vállán ülő ördögöt... a zavaró dögöt, amely abban a
pillanatban szólalt meg, amikor Connor megpillantotta Natet.
Nem akarom, hogy fáradt legyen.
A gondolat
nyugtalanító volt. A vonzalom volt az utolsó érzelem, amire számított, hogy
ebben a munkában érezni fog.Felkészült a félelemre és az adrenalinra, sőt, még
a szomorúságra is, ami azzal járt, hogy minden sarkon Jamest látta, de az
egészségtelen együttérzésre egy olyan ember iránt, akit alig ismert? Nem. Ez
nem szerepelt a tervekben.
Connor megrázta
magát,miközben a Chinook felszállt, és szórakozottan figyelte, ahogy Wedge
közelebb kúszik Nathez, és egy minifánkot kínál neki abból a dobozból, amelyet
nyilvánvalóan az amerikaiaktól lopott el.Nat egy hosszú pillanatig bámult,
mielőtt elkapta és egészben a szájába tömte.
Connor nem hallotta a következő szavakat, és szinte megbabonázva érezte
magát, amikor Nat megütötte Wedge vállát, majd mellé dőlt, nekitámaszkodott és
lehunyta a szemét. Ha nem lettek volna a géppisztolyok, a két férfi úgy nézett
volna ki, mintha a városban lettek volna.
Bobs bizonyára
észrevette Connor bámulását.Jelzett Connornak, hogy emelje fel a fülvédőjét. – Így
szoktunk itt aludni, haver. Nekidőlünk annak, aki a legközelebb van, és
megragadjuk az ilyen alkalmat, amikor csak tudjuk. Te is nyugodtan csináld
ugyanezt. Néha az ilyen repülések jelentik az összes esélyt, amit kaphatsz.
Connor el sem tudta
képzelni,hogyan tudott bárki is aludni a zajos, szűkös repülőgépen, de ahogy a
Chinook átdübörgött a hajnalon, nemsokára ő volt az egyetlen, aki ébren volt,
és figyelte a feketeséget, ahogy a küldetésük következő szakaszát várta.
[1]Chinook
– tandem-rotorelrendezésű kéthajtóműves nehéz szállítóhelikopter
[2]Az FN Minimi a világ egyik legelterjedtebb könnyű géppuskája, amelyet a belgiumi FN Herstal vállalat fejlesztett ki. Az 5,56×45 mm-es lőszert tüzelő könnyű géppuska tárból és hevederből is táplálható. Több mint 45 fegyveres erőnél áll szolgálatban.
[3]FOB*
- ForwardOperatingBase - A ForwardOperationBase minden olyan előre biztosított operatív szintű
katonai állomás, általában katonai bázis, amelyet stratégiai és taktikai célok
támogatására használnak. Hosszabb ideig is használható.
Köszönöm szépen
VálaszTörlés