6.-7. Fejezet

 

HATODIK FEJEZET

 

Fordította: Aemitt

 

Connor belopózott Charlie-3 szobájába. Wedge horkolását leszámítva minden csendes volt, de nem volt annyira naiv, hogy azt higgye, észrevétlenül besurranhat a nindzsákra éber SAS-ok közé.

A jelre Nat felült. Connor átlépett rajta, és továbbment az erkélyre. A kőre támaszkodott, és belélegezte a balzsamos levegőt, amely csak kissé hűlt le az éjszaka óta. Zsibbadtnak érezte magát. Azóta volt, hogy egy robbanószerkezet Nat karjaiba lőtte, és Nat karjára csöpögő vérének melegére tért magához.

Nat ölelésének emésztő érzése édesen megmaradt, hogy aztán elpárologjon, amikor meglátta a bomba által hátrahagyott mészárlást: tűz, füst, vér. Letarolt földet és összetört testeket. Brize Nortonban szállt fel a repülőgépre, abban a hitben, hogy felkészült a háború valóságára, de, bassza meg, fogalma sem volt róla. Ma este emberek haltak meg, akiket a másodperc töredéke alatt felrobbantottak, ami örökre megváltoztatta a szeretteik életét. James halála is ilyen hirtelen következett be? Nehéz volt elhinni, hogy egy olyan ember, mint James, ilyen gyorsan távozhatott ebből a világból.

– Connor?

Connor nem fordult meg, és a kéz, amely egy pillanattal később a csuklója köré zárult, furcsán ismerősnek tűnt.

– Remegsz, Regan. Minden rendben?

– Ne hívj Regannek.

– Bocsánat. – Nat Connor és az erkélykorlát közé furakodott. – Mit keresel itt kint? Későre jár. Pihenned kellene.

Connor felhorkant. Már majdnem hajnalodott, és abból, amit eddig látott, a palota, mint minden bázis, sosem aludt igazán. – Neked nagyobb szükséged van a pihenésre, mint nekem.

– Igen? Ezt meg honnan veszed?

Connornak későn jutott eszébe, milyen közel van Nat, olyan közel, hogy Connor biztos volt benne, hogy érzi Nat bőrének melegét, amely felmelegíti a csontjait. – Um ... Hallottam, hogy Marc azt mondta, hogy pihenj reggelig?

– Reggel van, és Marc nem az anyám.

Connor elvigyorodott az ereiben lappangó nyugtalanság ellenére. Nat fiús harciassága aláásta azt a tompa tekintélyt, amit Connor gyorsan megszokott, és alig látszott többnek tizennyolc évesnél. – Hogy van a füled?

 

Nat oldalra hajtotta a fejét. – Olyan érzés, mintha egy kútba ragadtam volna a fejemmel a seggemben. Majd elmúlik, bár már annyiszor átéltem, hogy csoda, hogy nem vagyok tök süket.

– Ez nem lehet jó.

– Semmiség, haver.

Connor nem volt meggyőzve. Odakint a terepen a többieket ugyanúgy nem érdekelte a Nat füléből szivárgó vér, mint a saját vágásaik és horzsolásaik,de Connornak nem hiányzott, hogy Nat az ágyára botorkáljon, bár mielőtt bármit is mondhatott volna, eluralkodott rajta a mindent elsöprő késztetés, hogy a nap eseményeit szó szerint a laptopjába hányja, és kirohanjon a szobából.  – Pokolian nézel ki.

– Kibaszottul elbűvölő. – Nat hátradőlt a korlátnak, némi nagyon szükséges levegőt engedve közéjük; levegőt, amit Connor mohón beszívott, de ugyanabban a lélegzetvételben vissza is kívánt. – Minden fiúval így beszélsz?

Fiúk. Tudja. A felismerés nem zavarta annyira Connort, mint gondolta volna. Félretolta a szexualitását, amikor elmerült a katonaság világában, biztos volt benne, hogy nem talál majd helyet neki, de Nat alkalmi célzásának tagadása helytelennek tűnt. Nat iránti érzéseinél is jobban bízott benne. – Mostanában nem sok időm volt fiúkkal beszélgetni.

– Ismerem az érzést.

– Mit?

Nat megvonta a vállát. – Van kedved sétálni?

 

 

Nat elképzelése a sétáról úgy alakult, hogy átmásztak az erkélyen, és egy sor ablakpárkányon másztak végig, amíg a palota tetejének egy lapos szakaszára nem kúsztak. – A fal mellett – mondta Nat. – Itt fent vigyázni kell a mesterlövészekkel.

– Mesterlövészek? – Connor igyekezett nem átnézni a perem fölött. A palota elég biztonságosnak tűnt számára, de észrevette az aknavetők vészjósló dübörgését, miközben a lőszerraktár egy csendes sarkában írt. – Úgy hangzik, mintha ostrom alatt állnánk.

– Igen. A szar, amit látsz, valószínűleg nem fog ártani neked. Minden más, és előbb lesz rosszabb, mint jobb.

– Miért?

Nat sötét pillantást vetett Connorra, és intett neki, hogy üljön a falhoz közel. – Nem sok akciót láttunk ma. Könnyebb volt bejutni a városba, mint gondoltam. Hogy őszinte legyek, már jóval azelőtt számítottam az IED-re, hogy a piacra értünk volna.

– Úgy hallottam, a reptérre vezető út a legrosszabb.

– Hallottad, mi? Nos, igazad van. A repülőtér látja el ezt a bázist. Ha elveszítjük azt az MSR[1]-t, a felkelők elméletileg kiéheztethetnek minket, mint Leningrádot vagy valami szart.

– És mi van a segélyszállítmányokkal? – kérdezte Connor. – Nem tudtok utánpótlást behozni?

Nat megrázta a fejét. – Túl sok helikopit vesztettünk ahhoz, hogy megkockáztassuk. 

– Ez mit jelent számodra? A Behrouz utáni vadászat leáll?

– Nem, csak azt jelenti, hogy sok dolgunk van még ezen felül. Valahogy azt reméltem, hogy meg tudunk itt aludni, amíg egy kicsit előrébb jutunk, de ez nem így fog menni. Ma délután elindulunk egy reptéri körútra, megnézzük, mi a helyzet.

– Mehetek én is?

Nat elmosolyodott, és hátrahajtotta a fejét, hogy az eget bámulja. – Szó sem lehet róla. Nem hiszem, hogy kezelni tudom, ha az első huszonnégy órában kétszer is felrobbantanak a terepen.

– Te vagy a főnök. – Connor elszakította a tekintetét Natről, és körbepillantott a kopár rejtekhelyükön. – Honnan tudsz máris erről a helyről? Olyan, mintha egy másik világ lenne itt fent.

– Van orrom hozzá, a szükség törvényt bont. Mindig találsz egyet, ha elég erősen keresed.

– Úgy hangzik, mintha a nagyim mondaná.

Nat az égre szegezte a tekintetét. – Akkor biztos olyan nagyid lehetett, aki szerette az unokáit. Az enyém mindig bezárt a lépcső alá.

– Igen? – Connor hátradőlt a falnak. – Talán több közös van bennünk, mint azt valószínűleg gondoltuk.

– A mostohaapád?

A fenébe! Connor elfelejtette, hogy elszólta magát. Hogy a faszba történhetett ez meg? – Valami ilyesmi. Bár nem olyan drámai, mint amilyennek hangzik. A fickó egy pöcs volt, de mi túléltük, hogy elmondhassuk a történetet.

– Mi?

Connor felhorkant. – Nézz magadra a kérdéseiddel. Nekem kellene itt az újságírónak lennem.

– És én vagyok az, akinek kitérőnek kellene lennie. Mi a történeted?

– Semmi különösebben érdekes. Az apám a British Petroleumnál dolgozott Egyiptomban. Ott születtem, mielőtt Dubaiba helyezték volna. Manchesterbe költöztünk, miután meghalt, és anyám újra férjhez ment.

– Újraházasodott egy pöccsel? 

– Ja. Mindketten szerettek inni, anyám és a férfi is, tudod? A legrosszabbat hozták ki egymásból. A testvéreimmel elköltöztünk, amint a bátyám elég idős lett ahhoz, hogy vigyázzon ránk. Aztán amikor tizennyolc éves lettem, én vigyáztam a húgomra, hogy ő élhesse tovább az életét. Vagymégsem.

Nat kinyújtóztatta a lábát. – Látod mostanában is az anyukádat?

– Nem. Azt sem tudom, hol van. Nem is érdekel.

– Úgy hangzik, minden jogod megvan, hogy ne érdekeljen.

– Igen? Úgy hangzik, mintha neked is lenne egy saját történeted.

Nat nem szólt semmit, és a hallgatása Connort arra a beszélgetésre emlékeztette, ami miatt egyáltalán felmentek a tetőre. – Ismerem az érzést. – Connor meg merte kérdezni? És tényleg, mit jelentett Nat válasza, bármi is volt az. A közhiedelemmel ellentétben két meleg férfi egy helyen nem mindig...

– A kurva életbe, Connor. Csak kérdezd meg, mielőtt rohamot kapsz.

Connor elfordította a fejét, és látta, hogy Nat olyan arckifejezéssel figyeli, amely a szórakozás és a dac furcsa keverékének tűnt. – Te meleg vagy?

– Nem.

Ó! Nos, akkor ez megoldotta a rejtélyt. Connor arcát égette a szégyen, és örült, hogy a bázis fényes fényeitől elrejtve az iraki éjszaka volt az egyik legsötétebb, amit valaha látott. Nat megbökte őt. – Nem vagyok meleg, Connor. Túlságosan szeretem a csajokat ahhoz, hogy annak nevezzem magam, de a pasik is tetszenek. Bassza meg, mindent szeretek.

Connort megkönnyebbülés járta át. – És ez, hogy működik nálad a munkád során?

– Ugyanúgy, mint bárki másnál, gondolom. Nem hiszem, hogy itt bárki is lefeküdne valakivel.

Connor el tudta ezt hinni. A török légibázison rengeteg nő volt, de a palotában csak férfiak dolgoztak. – Miért mondod ezt nekem?

– Nem tudom. Wedge azt mondja, hogy beszédes leszek, ha fáradt vagyok. Nem írod le ezt a szart, ugye?

– Nem, a titkod biztonságban van nálam.

– Ez nem titok, haver. Csak nem tartozik másra.

Connornak a nyelve hegyén volt, hogy megkérdezze, mennyire nem titkos Nat szexualitása, de az idő alatt, amíg a golyóit megtalálta, Nat elaludt, vagy legalábbis meggyőzően imitálta azt, mint aki elaludt. A francba! És most mi lesz? Connornak fogalma sem volt, és jobb ötlet híján beérte azzal, hogy a palota és a szórványos robbanások közötti távolságot méricskélve, illetve Nat lélegzetvételét számolgatva csapongott.

Negyvenhat lélegzetvételnyi időre elveszett a hipnotikus hangokban, amikor egy kisebb robbanás csapódott be a palota külső falába.

Connor egy mérföldet ugrott, zsigereivel a torkában, keze szorosan Nat csuklójára szorult.

Nat csak felnyögött, és egy laza gurulással betakarta Connort a testével, ami inkább egy lusta vasárnap délelőtthöz illett volna, ha nem dübörgött volna Connor heves szívdobogása.

– Ez csak egy rakéta – motyogta Nat ásítás közben. – Ilyen messzire nem érnek el.

Connor azon tűnődött, vajon van-e egy "még", amit Nat nem mondott ki, de Nat teste hozzá préselődött, és a válasz nem tűnt fontosnak. Semmi sem számított, kivéve Nat erős karjait és bőrének füstös, férfias illata.

Connor pulzusa lelassult, és a légzése Nat mellkasának lágy emelkedésével egy ütembe rendeződött. Várta, hogy Nat elengedje, megelőlegezve a karjainak elvesztését.

De Nat nem mozdult, és egy hosszú pillanatra úgy tűnt, hogy az idő csak miattuk állt meg.

Aztán egy újabb rakéta dübörgése megtörte a varázslatot. Nat átnézett a válla fölött. – A kis gazemberek egyre bátrabbak.

Connor felült. – Hogyhogy?

– Kettő gyors egymásutánban azt jelenti, hogy nem aggódnak, hogy elpazarolják a tűzerejüket. Ha jön egy harmadik, fogadni mernék rá, hogy van készletük.

– Ez nem aggaszt téged?

Nat megvonta a vállát. – Az, hogy honnan szerzik be őket, engem jobban zavar. Minden városba vezető és onnan kivezető úton ellenőrzőpontok vannak, és túl sok a szárazföldi őrjárat ahhoz, hogy sok minden átjusson.

– És mi a helyzet a kikötőben?

– Nem. Azt az SBS fiúk elintézték. – Nat lenézett, és végre mintha észrevette volna, hogy Connoron fekszik. – Nem baj, ha félsz ettől a szartól, tudod. A félelem életben tart.

– Nem úgy tűnik, mintha félnél.

– Azért, mert belül halott vagyok.

– Tényleg? – Connor kinyújtotta a kezét, mielőtt még tudta volna, mit tesz, és megérintette Nat arcát. – Mióta érzed magad így?

– Számít ez?

Persze, hogy kurvára számít. Connor azonban nem találta a szavakat, hogy elmagyarázza, miért. Újabb rakéta csapódott be, de ezúttal alig vette észre. Ehelyett a tenyerével helyettesítette az ujjait Nat nyúzott arcán, és lehúzta Natet, hogy centikre legyenek egymástól. – Nem mindegy.

Nat egy halk, komoly sóhajjal fújta ki a levegőt, amely mintha sokkal többet mondott volna, mint amennyit Connor félreérthető szavai valaha is el tudtak volna mondani. Egy pillanatig Connort bámulta, mielőtt lehajtotta a fejét, és egy durva csókban ragadta magához Connor száját, amitől elállt a lélegzete.

Connor hátradőlt a palota tetejének hűvös kövén, magával húzva Natet, és saját harapós csókjával viszonozta, és olyan szorosan magához húzta Natet, hogy a fogaik összekoccantak.

Nat morogva a kezével Connor hajába túrt, és elég erősen rángatta, hogy a fájdalom és az élvezet közötti édes pont felrobbanjon Connor ereiben. Zihálva tapogatta Nat katonai kabátját, keresve a bőrt, a hajat, a csontot, bármilyen érintkezést Nat meleg testével.

Megtalálta Nat pólóját, és kirántotta a nadrágjából. Markoló keze megérintette Nat hasát, amely feszes és ellenállhatatlan volt, és be volt hintve azzal a világos színű szőrszállal, amelyre Connor még a kuvaiti zuhanyzóból emlékezett. Nat meztelen testének képe nagyobb erővel robbant be Connor elméjébe, mint bármelyik rakéta valaha is képes lenne; feszes, tekervényes izmai és a sima bőre. Széles vállai és erős végtagjai.

A farka. Igen, mert bármennyire is igyekezett nem észrevenni, Connor látta Nat farkát, és azóta is mindig erre gondolt, amikor elkalandoztak a gondolatai. Arra gondolt, milyen érzés lenne a kezében, a szájában... még több.

Azt azonban soha nem merte elképzelni, hogy az elcsípett, mocskos ábrándjai valósággá válhatnak. Miért is tette volna? Az olyan férfiak, mint Nat, nem kedvelték Connort.

Nat kitépte Connor kezét a ruhája alól, és a feje fölé szorította. Megtalálta Connor torkát, és beleharapott, miközben Connor csillagokat látott, és küzdött Nat ördögi szorítása ellen, fogait csikorgatva, miközben Nat egyre szorosabban szorította. – Baszd meg, Nat!

– Mi van? – Nat elengedte Connor kezét, és megfogta az állát. – Mit akarsz?

– Bármit. – Connor találkozott Nat szemeivel, és magába szívta a tekintetének játékos forróságát, azt a melegséget, amely meghazudtolta a durva hangját és kezeit. – Mutasd meg, mit tudsz.

Nat felnyögött. – Kurvára tudtam, hogy te leszel a halálom.

– Tényleg?

Nat leengedte a súlyát, hogy Connor érezze a keménységet köztük, Connoré és a sajátja között, és ismét felnyögve forgatta a csípőjét.  Connor is felnyögött, és a találkozásuk szürreális köde eloszlott. A száraz, sivatagi levegő megakadt a mellkasában, és Nat érintése forróbb volt, mint valaha, ahogy csókolóztak, egymáshoz dörgölőztek, és minden egyes mozzanatnál erősebben nyomták a csípőjüket.

Connor hátravetette a fejét, nem törődve az alatta lévő kővel való brutális érintkezéssel. Többre volt szüksége, sokkal többre, de ami már megvolt közöttük, az már túl sok volt, nem bírta sokáig. A feje forgott, és a vére felforrt, amíg halk kiáltással el nem élvezett, megdöbbenve annak erejétől, a súrlódó rejtekhelyük kellemetlensége és a bódító mámor között, ami kiáradt belőle.

– Jézusom. – Nat megmerevedett, és hevesen összerezzent. – A kurva életbe, Jézusom!

– Kurvára igen. – Connor átkarolta Natet, és azt kívánta, bárcsak láthatná az arcát. – Jól vagy?

Nat egyetlen válasza egy újabb borzongás volt, és egy egész életnek tűnt, mire végre felemelte a fejét, és kifürkészhetetlen tekintettel meredt Connorra. – Jól vagy?

– Én igen. Szükséged van még egy szundításra?

– Talán. Évek óta te vagy a legjobb párnám.

– Köcsög. – Connor elvigyorodott, és kicsit szorosabban átölelte Natet. – Aludj csak. Nem megyek sehova.

Nat tekintetéből elhalványult a szelíd humor. – Végül mindannyian azok leszünk. A nap ellen nem lehet harcolni, haver.

 

HETEDIK FEJEZET

 

Fordította: Aemitt

 

Nat arra ébredt napkeltekor, hogy Connor gyengéden megrázta. Egy hosszú pillanatig bámultak egymásra, mielőtt a valóság beköszöntött, és Natnek eszébe jutott, hogy egy küldetési eligazításon kell részt vennie.

Megajándékozta Connort egy gyors csókkal, aztán lekászálódott a csöveken, és visszabattyogott az erkélyre. A Charlie-3 többi tagja már fent volt és elment. Nat másodpercek alatt csatlakozott hozzájuk az eligazítóban.

– Hol a picsában voltál? – Wedge kérdezte.

– Tessék?

– Kicsim, már megszoktuk, hogy lefekvéskor kirúgsz minket, de legalább visszajöhetnél időben, hogy reggelit csinálj nekünk. Kurvára éhen halunk.

– Kopj le! – Nat elfoglalta a helyét az asztalnál, nem törődve azzal, hogy ismét alsónemű nélkül vesz részt egy eligazításon.

– Mindenki egyben van a tegnapi nap után?

Mindenki bólintott.

– És te, főnök? – kérdezte Bobs.

Nat megvonta a vállát. A tetőn Connorral való kikapcsolódás annyira elterelte a figyelmét, hogy alig emlékezett az előző napi robbanásra.

Egészen addig, amíg eszébe nem jutott Connor reszketése, és a gyomra kényelmetlenül felfordult. Connor köré gömbölyödve úgy aludt, mint egy csecsemő, de egészen biztos volt benne, hogy Connor egyáltalán nem aludt.

– Nat?

– Hmm?

Marc megrázta a fejét. – Mire megöregszel, süket leszel, mint az ágyú.

– Már most is öreg vagyok – mondta Nat. – Most pedig fogd be a pofád. Nekünk szar dolgunk van.

Marc befogta a száját, de még akkor is, amikor Bobs légitérképeket és fényképeket terített az asztalra, Nat gondolatai visszavitték a tetőre és Connorra. Úgy érezte, mintha csak rohadtul pislogott volna, amikor kinyitotta a szemét, és Connor őt figyelte, arckifejezése az aggodalom és a kíváncsiság sötét, olvadt keveréke volt.

Nat számára egyik érzelemnek sem volt sok értelme. Az egész találkozás olyan volt, mint egy álom.

– Hallottad a rakétákat?

Nat visszatért a valóságba, és Bobsra összpontosított. – Hármat számoltam. És te?

– Ugyanúgy. Szerintem csak játszadoznak velünk. Nem tart sokáig, amíg elkezdik szétlőni ezt a helyet.

– Számít az, ha megteszik? – Rogers, aki a terület szélesebb körű ismerete miatt volt jelen, azt mondta. – Úgy hallottam, hamarosan kivonnak minket. Az, hogy megszívatják őket, nem tesz jót a hírverésnek.

Nat rávillantotta a tekintetét. Ezek a bohócok nem vették észre, hogy a palota elleni támadások megszaporodása azt jelenti, hogy a felkelők egyre magabiztosabbak és egyre több erőforrással rendelkeznek? Hogy ha nem ellenőrzik őket, egy rakétákat lövöldöző fiatalokból álló banda megrögzött lázadók sejtjévé válik, akik repülőgépeket lőnek le az égből?

Kibaszott idióták. Natnek belesajdult már az agya. Már régen belefáradt abba, hogy olyan bábukat próbáljon oktatni, mint Rogers. A csapata tudta, mi a helyzet, és ez elég volt. Annak kellett lennie. – Amíg itt vagyunk, annyit kell tennünk, amennyit csak tudunk. Bobs, találtál már valamilyen információt arról, hogy a gránátvetők hogyan juthatnak be a városba?

– Rajta vagyok, mint a csavargó a chipsen, haver. – Bobs megkocogtatta a halántékát. – Később találkozom a felderítőkkel. Megnézzük, mit találtak az éjszaka folyamán. De nekünk is ki kell mennünk oda. Elintézzük ezt a reptéri futást, és útközben körülnézünk.

Nat Wedge nyitott doboz cigije felé intett. – Egyetértek.

 

 

Az egyeztetés kora reggel feloszlott. Nat megmosakodott, megreggelizett, majd kivitt egy M16-ost a lőtérre, és leadott néhány lövést. Hallott egy csúnya pletykát, hogy hamarosan hiányt szenvednek a Minimi lánclövedékekből, és nem akart egy olyan fegyverrel dolgozni, amivel több mint egy éve nem lőtt. Ráadásul a kamu emberek lövöldözése általában szabad teret adott neki, hogy átgondolja a küldetést.

De ez ma nem történt meg. Hiába terelte el a figyelmét golyókkal, az agya tele volt Connor Regannel, és azzal, hogy a gatyájába élvezett egy lepusztult arab palota tetején. Faszfej. Nat nem bánta meg, de tudta, hogy elbaszta. Nem volt ideje Connorhoz kötődni, sem érzelmileg, sem máshogyan. Mintha csak végszóra, Bobs valahonnan hátulról a nevét kiáltotta. Nat megfordult, és jelzett Bobsnak, hogy csatlakozzon hozzá, mert még semmiképpen sem fejezte be a lövöldözős szarakodást.

Bobs lekuporodott mellé. – A felderítés most ért vissza. Hallottak suttogásokat egy mecsetről a belvárosban, ami mögött egy klán áll, akiknek nagy befolyásuk van az utcán, feketepiacokat működtetnek, meg ilyen szarságokat. Lehet, hogy semmiség, de ha amúgy is benne vannak a mocskos ügyekben, akkor tudhatnak valamit, amit érdemes lenne megszerezni.

– Mit tudunk erről a klánról? – Nat újratöltött, és a célpontra hunyorgott. – Szunnitákról vagy síitákról van szó? Mérsékelt? Fanatikus? Hol van pontosan a mecset?

– Jézus Krisztus, Nat. Csak a felderítés...

Nat elnyomta Bobs szóáradatát egy golyózáporral. Bobs jobban tudta, minthogy félkész baromságokkal jöjjön hozzá. Mire volt jó egy rakás nyavalyás szóbeszéd?

Bobs megértette a célzást, és eltűnt, feltehetően azért, hogy találjon valami használható információt. Nat kilőtt még egy tárat, aztán befejezte a napot. Izzadtan és fegyverszaggal borítva felment az emeletre, és elővette a bergenjét, amit még nem pakolt ki rendesen. Az alján találta a könyvet, amelyet azóta cipelt magával, hogy megtudták, hogy Irakba tartanak, még 2003-ban. Az iskolában szart sem tanult, de a terepen töltött élet mindennél többet tanított neki, és időről időre nem ártott a könyvekhez nyúlni, hogy a régi módszerrel tanuljon valamit.

Éppen Bászra bonyolult vízi-úthálózatát nézte homlokráncolva, amikor megérezte Connor jelenlétét, és felnézett. – Oké?

Connor elvigyorodott, és Nat minden félelme elpárolgott, hogy a dolgok kellemetlenek lesznek közöttük. – Ja, és te? Miben sántikálsz? Azt hittem, még mindig az eligazítóban rostokolsz.

– Nem, azt már órákkal ezelőtt elintéztük. Nemsokára lecsapunk arra a reptéri menetre, de gondoltam, amíg van időm, belemerülök egy könyvbe. Ez a hely… a fenébe is, mi is a szó?

– Bosszant téged? Látom, hogy nem érzed jól magad itt.

– A bosszant – nem volt olyan jó kifejezés, amit Nat el tudott volna képzelni magáról, de Connor úgy tudott okos dolgokat mondani, hogy közben nem hangzott nagyképűnek. – Igen, azt hiszem. Csak úgy érzem, mintha hiányozna valami.

– A fegyvercsempészetről van szó?

Tényleg? Nat nem volt benne biztos. – Talán. De szerintem ennél többről van szó. Északon jobb támogatásunk volt... a század többi tagja, az amerikaiak. Itt úgy érzem, hogy egyedül vagyunk, és egy rakás szar felszereléssel dolgozhatunk.

Connor bólintott, és helyet foglalt Wedge ágyán. – Gondolod, hogy visszamész északra, ha itt végeztél? Például Tikritbe? Vagy Moszulba?

Nat elnyomott egy borzongást. – Felejtsd el. Vissza kell vonszolnom a kibaszott halott csontjaimat abba a pokolba.

– Ennyire rossz, mi? – Connor hátradőlt, és a plafonra szegezte a tekintetét. – Úgy hangzik, mint a kibaszott rémálmok helye.

Ennél sokkal rosszabb, de Nat nem mondta ki. Ehelyett visszaterelte a figyelmét a könyvre, és azon tűnődött, vajon csak képzelte-e a finom fájdalmat, amely elhomályosította Connor arcvonásait.

– Valami konkrétat keresel?

– Hmm? – Nat felpillantott, és azon kapta magát, hogy Connor ismét őt figyeli, a bánat eltűnt a szeméből, mintha soha nem is lett volna ott. – Ó, ööö, nem igazán. Csak próbálom kitalálni, hogy ezek a csatornák átmennek-e valamilyen mecset alatt.

– Miért?      

– Mindig ez a „Miért?”, mi?

Connor elvigyorodott. – Ez a munkám. Különben is, ti nem vagytok valami szószátyárok. Nehéz bármit is megtudni anélkül, hogy ne tennék fel vagy millió kérdést.

Ott volt neki Nat. Tudni kell, ez volt az ezred módszere. – A felderítők kiszúrtak egy mecsetet a belvárosban, ami a lázadókhoz juttathatja a fegyvereket.

– A rakéták?

– Igen. El kell vágnunk az utánpótlást, mielőtt nagyobb rakétavetőkhöz és lövedékekhez jutnak, olyanokhoz, amelyek porrá zúzzák ezt a helyet.

Becsületére legyen mondva, Connor nem rezzent össze, és Nat nem észlelte a nyugtalanság jelét sem, ami arra késztette Connort, hogy tegnap éjjel felmásszon a tetőre. Mutasd meg, mit tudsz!

Connor megköszörülte a torkát. – Ez a mecset a folyó közelében van?

– Fogalmam sincs. Bobs utánanéz. – Nat szemügyre vette Connor homlokráncolását. – Miért? Tudsz valamit, amit én nem?

– Kétlem – mondta Connor, de sötét szemöldöke továbbra is összeráncolt maradt.

Nat átnyújtotta a könyvet. – Próbáld ki.

– Csak egy suttogást hallottam, amit az a fiatal lány mondott a bátyjának, amikor hazaengedted őket a nagymamájukkal.

– Igen?

– Igen. – Connor szórakozottan lapozgatta a könyvet.– Elmondta neki, hogy mit mondtál neki arról, hogy tanuljon tovább, és sötétedés után maradjon bent.  Azt is mondta, hogy nem sok hasznát venné, ha nem tudnád távol tartani a folyó alatti démonokat.

Alatt. A picsába! Nat saját fordításából kimaradt egy szó. Elővette Bászra térképét, amelyet a farzsebébe dugott, és kihajtogatta.

Connor felállt, és mellé telepedett, Nat válla fölött átkukucskálva arra a környékre, ahol előző nap jártak. – Itt van a legközelebbi mecset. Nem látok a közelben folyókat.

– Az a mecset már nincs ott. Az invázió alatt lebombázták.

– Ah. Azt hiszem, hallottam erről pletykákat, de elvesztettem a fonalat, amikor az az anyóka odajött.

– Hallottam, amit hallottál – mondta Nat egy ásítással, ami meglepte. – Az a bizonyos környék elvesztette a mecsetjét és a legtöbb iskoláját, amikor az invázió megtörtént. A férfiak most odakint imádkoznak, néhány utcával arrébb a piactól.

– És mi van a gyerekekkel? Hová járnak iskolába?

Nat oldalra pillantott Connorra. – Talán ez egy kérdés a következő cikkedhez.

– Hmm, talán jobb, mintha az elmúlt huszonnégy órát próbálnám meg értelmezni.

– Értelme?

– Sok mindent jelent, Nat. Így vagy úgy, de valami felrobbant.

Connor vigyora ragályos volt. Nat hagyta, hogy a humor mámorítóan kavarogjon közöttük, amíg csak bírta, aztán visszanézett a térképre. Connor megköszörülte a torkát. – Fogunk beszélni arról, ami a tetőn történt?

– Kétlem. – Nat elfordította a tekintetét. – Hacsak nem készülsz megkérni a kezem, ebben az esetben vissza kell utasítanom.

– Baszd meg!

– Legközelebb.

Connor kuncogott. – Rendben, rendben. Megelégszem azzal, hogy benne vagyok az ígéretbe, ha ezzel megspóroljuk a mély és tartalmas dolgokat.

Naten megfejthetetlen okokból csalódottság söpört végig. Az alkalmi kalandok az életformája volt, elkapkodott találkozások és félszeg kapcsolatok. A mély és tartalmas sosem volt túl vonzó, de Connorban minden vonzó volt, a fenébe is.

– Add ide a térképet, Nat.

Nat átadta a térképet. Connor hunyorogva nézett rá, és az ujjbegyével végigrajzolta a főfolyót. A körmei ugyanolyan koszosak lettek, mint Naté. Szép volt.

– Nat? 

– Hmm? – Connor alkarján egy koszcsík tűnt fel. Nat legszívesebben megdörzsölte volna az arcát.

– A legközelebbi mecset itt van. – Connor a térképre koppintott. – Nem a főfolyónál van, de mi a helyzet ezzel a vízi úttal? Ez egy csatorna?

– Lehetséges. Mire gondolsz?

– Hogy ez a mecset elég közel van a lerombolt mecsethez ahhoz, hogy a környékbeli férfiak ezt használhassák. Talán oka van annak, hogy nem engedték be őket, vagy hogy úgy döntöttek, hogy nem mennek be.

Az elméletnek volt alapja. A rivális klánoktól eltekintve a muszlim közösségek nyitottak és melegszívűek voltak, és gondoskodtak a sajátjaikról. Biztos volt valami oka annak, hogy egy egész környéknyi férfi az utcán imádkozott.

Nat megnézte az óráját. Baszd meg! Kifutott az időből. Felállt, újra összehajtogatta a térképet, és visszatette a zsebébe. – Érdemes megnézni. Beszélek a hadtestparancsnokkal, de jobb, ha nem küldesz minket egy hiábavaló keresgélésre. Ha emiatt megölnek, személyes ügynek fogom tekinteni.

– Azt hittem, nem érdekel?   

– Soha nem mondtam ilyet. Csak azt mondtam, hogy már nem érzem.

 

---

[1] MSR: Main SupplyRoute- A fő ellátási útvonal az a műveleti területen belül kijelölt útvonal vagy útvonalak, amelyeken a katonai és humanitárius műveleteket támogató forgalom nagy része folyik. Az MSR egy olyan kifejezés, amelyet felkelés és irreguláris háború esetén is használnak.